Archive for the ‘Biztosítás’ Category
Ha az ember lakásbiztosítást, vagy egyéb hivatalos ügyet intéz, rengeteg idő elmegy a sorban állással és az ügyintézéssel. Ha minket választ, megkímélheti magát ettől a bosszúságtól. Nem kell hosszú órákat töltenie a biztosítóknál, hiszen honlapunkon néhány kattintással kiszámolhatja, mennyit kell költeni, és melyik a legelőnyösebb megoldás. Válasszon minket! Biztosításra mindenképpen szükségünk van. Történhet ugyanis bármi, amiről jobb ugyan nem beszélni, de fel kell készülnünk a legrosszabbra is. Ha körülnéz honlapunkon, Ön is kiválaszthatja az Ön számára legelőnyösebb megoldást. Ne habozzon, hiszen időt és pénzt takaríthat meg, ha minket választ! Kattintson honlapunkra még ma!
Az egyre nagyobb autófejlesztéseknek köszönhetően, a kicsi hengerűrtartalmú motorok már nagyobb teljesítményre képesek, ez segítette elő a jövő évi kötelező biztosítás díjszámítására vonatkozó módosítások bevezetését. Mivel ez a fejlődés, illetve a nagyobb teljesjtmény nagyobb kockázati tényező, ezért a Kötelező biztosítás 2011 díjszámításának alapját a teljesítmény képezi majd. Biztosító váltás választásával a kötelező felelősség biztosításunk díjából még 40 százalékot is megspórolhatunk.
Miért érdemes online kötnie a biztosítást?
Az online kedvezmények igénybe vétele mellett online ügyfélszolgálattal is rendelkezünk, mely minden esetben hosszabb nyitva tartással üzemel, mint a biztosítók kirendeltségei. Segítségünkkel kár esetén is biztos kezekben lesz!
A kötelező biztosítás csak a másnak okozott kárt téríti!
Honlapunkon, az alkusz-biztositas.com -on, Ön rendkívül könnyen és gyorsan tud tájékozódni, pár perc alatt eljuthat a díj és összehasonlító szolgáltatás oldalig, rendkívül egyszerűen áttekintve a jelenlegi biztosítók ajánlatát. Alkusz Biztosítás portálunkon 2 perc alatt kiszámolhatja, hogy melyik a legkedvezőbb biztosítás az Ön számára, és azt egyszerűen meg is kötheti akár -40% kedvezménnyel.
A rendszer kiszűri az előforduló szakmai és adminisztrációs hibákat a megadott adatokat figyelembe véve. Társaságunk független, azaz hazánkban az összes biztosítótársaság termékeiről nyújt érthető, egyszerű összefoglalót. Így a biztosításokban kevésbé jártas ügyfél kiválóan összehasonlíthat több biztosítótársaság által nyújtott ajánlatot
Proviti Online Biztosítási Alkusz Kft. – Biztonságot aduk…
Biztosítás kalkulátor segítségével Ön kiszámolhatja a kívánt módozatot, majd ezután szerződését meg is kötheti online.
A biztosítás megkötése után, nincs más teendője, csak elküldi részünkre az email-ben megkapott alkuszi megbízási szerződést,
a többit meg csak bízza ránk!
Online biztosítás díjszámítás kalkulátor segítségével: Kötelező biztosítás, Casco, Utas, Lakásbiztosítás;
A kötelező biztosítás kalkulátor kiszámítja Önnek mindegyik biztosító ajánlatát, igy garantáltan a legkedvezőbb
kötelező biztosítást köti meg. Ez jelenleg 14 biztosító árösszehasonlítását jelenti!
Figyelem: 2009-ben a kötelező biztosítás módozat legkedvezőbb árajánlatát általában a
Wabard Biztosító adta, sőt 2010-ben is ez a trend valószínűsíthető, mivel a Wabard Biztosító új belépő a társaságok között, ezért jelenleg az Ügyfélállomány kiépítése zajlik.
Kötelező Biztosítás kötés, akár 40% megtakarítással.
A biztosítók szerződésvédelmi feltételei kiterjednek azokra a vagyonvédelmi követelményekre, mely nélkülözhetetlen a betöréses lopás kockázat vállaláshoz. A különböző vagyonvédelmi átmenetekhez kártérítési limitet határoznak meg a biztosítók káreseményenként.
Betörés esetében csak akkor térít a biztosító, amennyiben az általuk meghatározott minimális mechanikai védelmi előírás egyikének megfelel az ingatlan.
Az alap védelem mellett a biztosító által vállalt kockázat alacsony. Amennyivel nagyobb az ingóságok értéke, annak arányában komolyodik a védelmi követelmény előírása. A biztosítók a mechanikai védelmet részesítik előnyben az elektronikai védelemmel szemben, ezért érdemes a védelmi rendszer kialakításánál ezt figyelembe venni.
A lakásbiztosítási feltételekben szerepel a pontos vagyonvédelmi előírás.
A biztosítók termékei, így az utasbiztosítás is különböző szolgáltatással és limittel rendelkezik, így az egyszerűbb utasbiztosítás olcsóbb, mint egy összetettebb, melynek a szolgáltatásai többet nyújtanak, magasabb áron. A következő felsorolás segít eldönteni, milyen nyaraláshoz melyik típusú biztosítási terméket célszerűbb kiválasztani.
Utazás pár napra a szomszédos országokba
Pár napos szomszédos országba tervezett utazáshoz érdemesebb egyszerű utasbiztosítást választani. A termékben szerepel a betegség és balesetből eredő költségek térítése, és a poggyászokban keletkezett károkra is biztosít fedezetet.
Európai országba való utazás
Egy legalább 10 napig tartó távolabbi európai országban töltendő nyaralásra érdemes a magasabb költségekkel járó utasbiztosítást választani. Baleset és betegség esetén többet térít a biztosító, és kiegészül plusz szolgáltatásokkal is, így nagyobb biztonságot nyújtanak.
Ez a leggyakrabban használt biztosítási forma, mely a különböző élethelyzetekre való felkészülésben segít. A biztosítási esemény a születéstől a halálig tarthat.
Az élethelyzet (biztosítási esemény) nem fejezhető ki pénzzel, így a biztosítási összeg szabadon áll a biztosított rendelkezésére. Az életbiztosítás növeli a biztonságot, és egy vészhelyzet következtében keletkező problémákhoz segítséget ad.
A biztosítási esemény bekövetkeztekor az életbiztosítási lehetőség csupán az ügyfél és a biztosító megállapodásától függ: hogy milyen kockázatra mekkora legyen a fedezet. Az eljárási rend is ennek függvényében zajlik, azaz hogy a biztosítás megkötése előtt szükséges e orvosi vizsgálat. Manapság a családtagokon kívül a munkáltatók körében is egyre nagyobb divat életbiztosítást kötni.
Két személy is megkötheti a vállalkozói vagyonbiztosítási szerződést, az egyik lehet a biztosított, aki az ingóság megóvásában érdekelt személy, a másik meg a szerződő, aki valaki részére köti meg a biztosítást.
Az esetek túlnyomó többségében a szerződő azonos a biztosítottal, tehát egy ember alatt értjük azt a személyt, aki a biztosítási díjat befizeti és a szerződés szolgáltatásaira is jogosult.
A biztosított és a szerződő lehet természetes vagy jogi személy, a gazdálkodó hivatalos szervezeti egysége, illetve olyan jogi személyiséggel nem rendelkező társaságok, mint a jogközösség, a társadalmi szervezetek és a gazdasági társaságok.
Általában az alábbiakban felsorolt káreseményekre terjed ki: tűz, villámcsapás, ismeretlen közlekedési eszköz ütközése, repülő becsapódás, földrengés, vihar, csapadék, jégeső által okozott kár, üvegek törése és repedése.
A legtöbb kár százalékos arányban értendő, kivéve egy nagyobb katasztrófa esetén, pl ha egy földrengés következtében megsemmisül az egész épület, akkor a társasház biztosítás irányadó összege alapján fizet a biztosító.
A felelősségbiztosítás csupán az idegen, harmadik személy által okozott károkat téríti. Amennyiben a lakók egymás tárgyaiban tesznek kárt (pl. mosógép meghibásodása miatti beázás esetében), bővített felelősségbiztosítás megkötése esetében nyújt fedezetet a biztosító. A kiegészítő kockázatokat a Társasház határozza meg, így a szerződésbe azokat az eseményeket foglalják bele, amit előzőleg megbeszéltek.
